A színház igazgató-főrendezője: TOMPA GÁBOR
 
Romana
English
Français
 

 

Ercsei Zsolt
A vágy villamosa
Ercsei Zsolt
Vakok
Ercsei Zsolt
Hormon
Daniel Zholdak
Rosmersholm
Ercsei Zsolt
A kísérlet
Ercsei Zsolt
Légy jó mindhalálig
Kalucsni
Ercsei Zsolt
Homemade
Ercsei Zsolt
A mélyben
Ercsei Zsolt
Öregek könyve
Ercsei Zsolt
Pour Toujours
(Mindörökké)
Ercsei Zsolt
A pelikán
Ercsei Zsolt
A kétbalkezes varázsló
Ercsei Zsolt
Amerika
Ercsei Zsolt
Julius Caesar
Török Tihamér
Az árnyék
Design: Török Tihamér
Rekviem egy ügynökért
Design: Török Tihamér
A dzsungel könyve
Design: Török Tihamér
Hullámtörés
Török Tihamér
#hattyúdal
Török Tihamér
Az özvegy Karnyóné
és a két szeleburdiak
Török Tihamér
A vágy
Török Tihamér
Az öreg hölgy látogatása
Design: Török Tihamér
Aki elzárja az éjszakát
Design: Török Tihamér
Vidéki jegyesek
Simona Giura
Caravaggio Terminal
Design: Banga Szilárd
Sweeney Todd
Design: Banga Szilárd
Ivanovék karácsonya
Design: Banga Szilárd
Léda
Design: Banga Szilárd
Viktor,
avagy a gyermekuralom
Design: Banga Szilárd
Bolero
Design: Banga Szilárd
Őfelsége pincére voltam
Török Tihamér
Romok igaz menedék
Design: Mircea Cantor
Hedda Gabler
design: Török Tihamér
Übü király
Foto: Schild Tamás, plakátterv: Szentes Zágon
Megöltem az anyámat
Fotó, plakátterv: Biró István
Leonce és Léna
Plakátterv: Bianca Imelda Jeremias, Fotó: Biró István
Ványa bácsi
Suttogások és sikolyok
Plakátterv: Molnár István, Fotó: Biró István
Visszaszületés
Plakátarchívum
HÍREK Nyomtatás   << Vissza
       
 2017. 08. 08.   
Születés-ünnep
Tompa Gábor 60

PÉTER Hölgyeim és Uraim! Tisztelt közönségünk! Hallgassuk meg, utolsó esélyünkként, Tamás és János homíliáját az igazságról. Taps, fütty.
TAMÁS és JÁNOS A barátságról, Péter, a barátságról.
PÉTER A barátságról? Bocsánat, bocsánat, ez nekem is meglepetés. Most hallom először. Engedjék meg, hogy bemutassam a szereplőket. Tus stb. Estragon Tamás! Taps, fütty. Vladimir János! Taps, fütty.  
(Tanítványok, 2000)

Egy mozdulat s már széthúzva a függöny –
Egy hangot lát átfényleni a füstön:
Atya szólítja tékozló fiát.
(Tompa Gábor: Lélekvásár [2017])

Fordul az idő, hatvan éves korára az ember függőhídra lép, alatta és fölötte a meg nem élt és teljességgel megragadhatatlan idő mélysége és magassága tátong. Előtte meg, ahol saját idejének talányos végpontja bújkál, ködbe borult táj hullámzik, amely visszhangozza és visszatükrözi ugyan, de nem válaszolja meg a kérdést, hogy időnk a megváltás vagy a nyomtalan eltűnés felé halad vajon.

Arra számítottam, hogy hatvanéves koromra elborít a depresszió, a feneketlen depressio transsylvaniae, hiszen, visszatekintve, az idő tágabb horizontján mi mást láthatnék, mint sívó homokot. Aki – éles, de humortalan ítélettel – visszatekint, sóbálvánnyá változik. Mindegy, hogy önmaga vagy mások elfolyt idejét tenné is a mérlegre. 

Nem ez történt; nem a depresszió.

Az időforduló a születés eseményével ajándékozott meg, gyermekeim gyermekeinek a születésével, márpedig a születésnél nincs koncentráltabb pillanat. A két végpont – a születés és az előttünk rejtőző ismeretlen másik – nem az idő-egyenes két különálló, egymástól távol eső metszéspontja, hanem a bennünk és velünk beteljesedő idő ajándéka.

Születés-pillanat; születés-nap; születés-ünnep.

A születésről, a világra érkezés útjáról színházi emberek – színészek és rendezők –  sokat tudnak. A színházi zsargon egyik legpreferáltabb szava a megszületés, és csak mostanság figyeltem fel rá, hogy – miközben az előadás-egészre utalunk persze, meg a megszülető vagy elvetélt szerepre – önmagunk létrejöttére, vagy jelentés nélkül maradt erőfeszítéseinkre gondolunk a leginkább. Nyomasztó tudás. A próbafolyamat legnehezebb pillanata az, amikor az előadás „megvan”, de nem bír megszületni.  Megvan, de nem jön a világra. Ha pedig nem lép közénk, akkor nem bír jelenteni semmit. A semmit bírja jelenteni.

Ezeket a semmi és a való között billegő, szilánkos pillanatokat Gábor közelében éltem meg a legtöbbször.  Azt tudniillik, hogy a színház közösségi formát tud adni az alászállás és, ha az előadás világra jön, a fölemelkedés több-mint-emberi útjának. Megtanultam, hogy ezt az utat – az alászállásét, amely, ha szerencséd van, zuhanás és légszomj; és a felemelkedését, amely, ha szerencséd van, észrevétlen, könnyű visszatérés –  csak a szeretet radikalitásával érdemes végigjárni.

Így nyer értelmet, egy példa, a lojalitás, mert a jelentésekben való részesülés útján nem a saját meggyőződés vagy igazság számít, hanem bizony egy önálló valóság létrejöttének az eseménye, amely mérhetetlenül gazdagabb annál és azoknál, akik létrehozták.  A Tanítványok kolozsvári próbáin értettem meg, a szöveg tulajdonképpeni megszületésénél jóval később, hogy az igazság-pillanatnak, a megtörténő és valósággá váló igazságnak – valamint közvetlen létezésünnkel összefüggő valamennyi értelmének: igazságosság, megigazulás, igaz kijelentés, valóság, tény –  nincs köze önmagunk minden áron való érvényre juttatásához. Hanem, igen, a barátsághoz.

A barátság meg a legemberibb idő. 

Mi is az idő? Ha senki nem kérdezi tőlem, akkor tudom; ha azonban kérdezőnek kell megmagyaráznom, akkor nem tudom.”

Senki nem kérdezte tőlem: tudom.

Isten éltessen, Gábor!

Visky András


 
 
Str. E. Isac.  |  nr. 26-28  |  400023  |  Kolozsvár  |  Románia