A színház igazgató-főrendezője: TOMPA GÁBOR
 
Romana
English
Français
 

 

Ercsei Zsolt
A vágy villamosa
Ercsei Zsolt
Vakok
Ercsei Zsolt
Hormon
Daniel Zholdak
Rosmersholm
Ercsei Zsolt
A kísérlet
Ercsei Zsolt
Légy jó mindhalálig
Kalucsni
Ercsei Zsolt
Homemade
Ercsei Zsolt
A mélyben
Ercsei Zsolt
Öregek könyve
Ercsei Zsolt
Pour Toujours
(Mindörökké)
Ercsei Zsolt
A pelikán
Ercsei Zsolt
A kétbalkezes varázsló
Ercsei Zsolt
Amerika
Ercsei Zsolt
Julius Caesar
Török Tihamér
Az árnyék
Design: Török Tihamér
Rekviem egy ügynökért
Design: Török Tihamér
A dzsungel könyve
Design: Török Tihamér
Hullámtörés
Török Tihamér
#hattyúdal
Török Tihamér
Az özvegy Karnyóné
és a két szeleburdiak
Török Tihamér
A vágy
Török Tihamér
Az öreg hölgy látogatása
Design: Török Tihamér
Aki elzárja az éjszakát
Design: Török Tihamér
Vidéki jegyesek
Simona Giura
Caravaggio Terminal
Design: Banga Szilárd
Sweeney Todd
Design: Banga Szilárd
Ivanovék karácsonya
Design: Banga Szilárd
Léda
Design: Banga Szilárd
Viktor,
avagy a gyermekuralom
Design: Banga Szilárd
Bolero
Design: Banga Szilárd
Őfelsége pincére voltam
Török Tihamér
Romok igaz menedék
Design: Mircea Cantor
Hedda Gabler
design: Török Tihamér
Übü király
Foto: Schild Tamás, plakátterv: Szentes Zágon
Megöltem az anyámat
Fotó, plakátterv: Biró István
Leonce és Léna
Plakátterv: Bianca Imelda Jeremias, Fotó: Biró István
Ványa bácsi
Suttogások és sikolyok
Plakátterv: Molnár István, Fotó: Biró István
Visszaszületés
Plakátarchívum
HÍREK Nyomtatás   << Vissza
       
Isabelle Huppert
 2017. 03. 24.   
Színházi világnapi üzenet 2017

55 év óta minden tavasszal megünnepeljük a színházi világnapot. Mintha 24 óra alatt bejárnánk a színházi univerzumot, kezdve a NO-val és a Kathakalival, folytatva a Pekingi Operával és a Kathakalival, elidőzünk Görögországban, Aiszkhülosztól, Szophoklésztől  Skandináviába látogatunk Ibsenhez és Strindberghez, majd Angliában Sarah Kane-től Itáliába száguldunk Pirandellóhoz, azután Franciaországba, Párizsba, ahol talán a legtöbb külföldi társulatot látjuk vendégül. Azután innen, Racine-tól és Molière-től átsuhanunk Oroszországba Csehovhoz, majd átrepülünk az Atlanti óceánon, hogy a napot egy kaliforniai egyetemi kampuszon fejezzük be, ahol fiatalemberek értelmezik újra a színházat. Mert a színház mindig újjászületik. A színházi konvenciókat újra és újra le kell rombolni. Mert a színház csak így maradhat eleven. A színház gazdag, átível téren és időn, a kortárs művek az elmúlt századok alkotásaiból is inspirálódnak, ha egy klasszikus színdarabot napjainkban mutatnak be, az mai és modern lesz. 

A színházi világnap különleges alkalom.  Időn és téren átívelő ünnep. Jean Tardieu (1903-1995) francia költő, író, drámaírót idézem: „Ami a teret illeti, azt kell tudni, hogy melyik a leghosszabb út két pont között… Ami pedig az időt, tized másodperc pontossággal mérjük meg, hogy mennyi idő kell az «örökkévalóság» szó kimondásához.” A tér-idő kapcsán így fogalmaz: „Elalvás előtt összpontosítsunk a tér két pontjára, és számítsuk ki, hogy (vágy)álmunkban mennyi idő szükséges ahhoz, hogy egyikből a másikba jussunk.” Itt az álom szót szeretném kiemelni.  Az az érzésem, mintha Jean Tardieu és Bob Wilson találkozott volna egymással. A színházi világnap lényegét nagyszerűen foglalja össze Samuel Beckett, aki Winnie-vel mondatja ki: « Ó, milyen szép ez a mai nap! Megint egy szép nap! » Amikor a világnapi üzenet megírásán gondolkodtam, felidéztem azokat a jeleneteket, amelyekben játszottam. Így tehát nem egyedül érkezem erre az ünnepségre, az UNESCO székházának színháztermébe. Elkísérnek azok, akiket a színpadon életre keltettem, pedig azt hinné az ember, hogy az utolsó előadással megválik a szerepeitől. De ez nem így van. Tovább élik bennünk titkos életük, készen arra, hogy segítséget nyújtsanak egy új szerep eljátszásában, vagy megnehezítsék azt. Így él bennem Phedra, Araminte, Orlando, Hedda Gabler, Médea, Merteuil, Blanche Dubois… De azok is itt vannak velem, akiket nézőként szerettem és megtapsoltam. Ezáltal enyém az egész világ. Görög vagyok és afrikai, szír, velencei, orosz, brazil, perzsa, római, japán, marseille-i, New York-i, filippino, argentin, norvég, koreai, német, osztrák, angol vagyok. Ez az igazi globalizáció.

1964-ben a színházi világnap alkalmából Laurence Olivier bejelentette, hogy egy századig tartó harc után végre megnyílik Angliában a Nemzeti Színház, amely szándékai szerint nemzetközivé válik, repertoárjában mindenképp. Tudta jól, hogy Shakespeare mindenkié, az egész világé.

Az első színházi világnapi üzenetet 1962-ben Jean Cocteau –  Az első utazásom szerzője –  írta. Ő 80 nap alatt kerülte meg a Földet, én másként tettem meg ezt az utat: 80 filmmel és előadással. Mindig meglepetést okozok azzal, hogy nem teszek különbséget a színházi és filmes színészi játék között. Higgyék el, nincs különbség.
Én itt nem színésznőként szólalok meg, hanem mindazoknak a nevében, akiknek köszönhetően a színház tovább él. Ez a feladatunk és kötelességünk. Nem mi adunk életet a színháznak, hanem általa létezünk. A színház erős, mindent túlél, háborút, cenzúrát, pénzhiányt. Elég egy üres tér és a színész. Vagy színésznő. Mit csinál, mit mond? A közönség figyeli, és soha ne feledjük, közönség nélkül nincs színház. Egyetlen néző közönség. De azért ne legyen túl sok üres szék a nézőtéren.  Kivéve Ionescónál. A székek című darab végén az Öregasszony azt mondja: „Igen, igen, haljunk meg dicsőségünk teljében… Haljunk meg, hogy nevünket legendába szőjék… Legalább egy utcát neveznek el rólunk…”

A színházi világnap tehát 55 éve létezik. Én vagyok a nyolcadik nő, akit felkértek az üzenet megírására. Nem is tudom, hogy az üzenet a megfelelő szó. Elődeim, (beleértve a férfiakat is) a színházról szólva szabadságról, eredetiségről beszéltek, felidézték a multikulturalitást, a szépséget. 2013-ban Dario Fo azt mondta: „.. abban reménykedhetünk, hogy üldözni kezdenek bennünket és főleg azokat a fiatalokat, akik színházzal akarnak foglalkozni: így kialakul majd a komédiások és színházcsinálók új diaszpórája, amely a tiltásokból minden képzeletet felülmúló erényt farag, és új színházat hoz létre.”  Szép megfogalmazás, méltó arra, hogy egy politikai program része legyen. Franciaországban nemsokára választások lesznek, így azt javasolom a bennünket kormányozni vágyóknak, figyeljenek arra, hogy a színház milyen fontos és hasznos. Ne legyen boszorkányüldözés!

A színház számomra a másik embert jelenti, a dialógust, a gyűlölet hiányát.  Nem tudom mit jelent a népek közötti barátság, de hiszek a közösségben, a nézők és a színészek barátságában, azoknak az együttműködésében, akiket a színház összehoz: az írókban, fordítókban, világosítókban, az öltöztetőkben, a díszlettervezőkben és díszítőkben, színészekben, mindazokban, akik csinálják és akik nézik az előadást. A színház védelmez és menedéket nyújt. Hiszem, hogy szeret minket…. ahogy mi is szeretjük őt. Emlékszem egy öreg ügyelőre, aki mielőtt felment a függöny, minden este a kulisszák mögött női hangot imitálva mondta „Helyet a színháznak!”
 
Isabelle Huppert
Fordította: Lakos Anna
ITI Magyar Központ


 
 
Str. E. Isac.  |  nr. 26-28  |  400023  |  Kolozsvár  |  Románia